Odanéztem, és megértettem, miért mondta Peter, hogy tudni fogom, merre menjek. Az eddig fel sem tűnt, mekkora ez a ház, és hogy mennyire gyönyörű, de most sem tudtam pár másodpercnél tovább ezzel foglalkozni.

A berlini Kaulitz-villa*

Ugyanis a villa falának dőlve ott állt Bill. Hirtelen olyan érzés fogott el, ami a mai napomra egyáltalán nem volt jellemző. Őszinte öröm. Legszívesebben rohantam volna és a nyakába ugrottam volna. De persze nem így tettem.

Nagyon szerettem Billt. Iszonyúan jókat beszélgettünk. Igaz, a vele való skype-olások nem voltak olyan hosszúak, mint a másik Kaulitz-cal, de mindig jókat dumáltunk. Sokat meséltem neki a suliról, a munkahelyemről, a barátaimról. És érdekelte. Csakúgy, mint engem az, amit ő mesélt. Hogy mi a helyzet a bandával, hogyan készülnek a visszatérésre, mi van magával Billel, és így tovább. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Egyezett az ízlésünk zenék és filmek terén is. Megbeszéltük, hogy amint találkozunk, kiválasztunk valami jó filmet és megnézzük együtt, este pedig a kedvenc helyére megyünk bulizni, mert „ott egész éjjel annyira király zene szól”.

Persze mindez még fél évvel ezelőtt volt. Most nem azért igyekeztem felé, hogy filmezzünk, és nem is azért, hogy megbeszéljük, mikor induljunk este a klubba. Elméletileg ennél sokkal komolyabb dologról volt szó, bár még mindig nem tudtam, pontosan miről is, és ez a tény kezdett iszonyatosan idegesíteni.

Ahogy közelebb értem hozzá, és már nagyjából ki tudtam venni az arcát is, egy pillanatra megtorpantam. Ez nem az a Bill volt, akivel hosszú hónapokig beszéltem. Külsőre legalábbis biztosan nem. Rövid, platinaszőke haja volt, ami az ég felé meredt. Arcán számos piercing kapott helyet. Borostája is volt. Mivel felül csak egy atlétát viselt, egyértelműen kivehető volt izmos karja, valamint látható volt számos tetoválása is. A különböző holdjárók helyett egyszerű edzőcipőt viselt. Két dolog volt azonban, ami nem változott. Az egyik a napszemüveg-mániája, ugyanis most is ott csücsült egy Ray Ban modell az orrán (ha nem csal a szemem, de a divattal kapcsolatban nem szokott), a másik pedig a mosolya. Ahogy megálltam és néztem őt, rám villantotta jól ismert, teliszájas vigyorát. Ki ő, és mit csinált a hosszú, fekete hajú, kisminkelt, festett körmű, lányosan szép arcú, nyurga Bill Kaulitz-cal? Előttem ugyanis egy kész férfi állt. Egy jó pasi.

Az előbb említett mosolyt látva felbátorodtam kicsit. Talán mégsem lesz itt olyan rossz. Annak ellenére, hogy ő is csúnyán átvert, nagyon örültem neki. Magammal sokszor megbeszéltem már, hogy Billtől nem is nagyon várhattam mást, hiszen nem helyezhetett engem az ikertestvérénél előbbre. Csak könnyebb volt haragudni rá, mint bevallani magamnak, hogy nagyon hiányzik.

Határozottabban indultam meg felé, és bár amikor megláttam, elhatároztam, hogy nem fogok a nyakába ugrani, mégis valami hasonló történt. Csak fordítva. Bill szorosan magához ölelt, és komolyan, nagyon jó érzés volt. Vele sosem képzeltem el egy első találkozást, de tökéletesen sikerült. Úgy éreztem, hosszú ideje nem láttam egy igazán jó barátot. Pedig az igazság az volt, hogy még soha életemben nem láttam, és jó ideje nem is beszéltünk már. Magasabb és erősebb volt, mint képzeltem. Néhány percig így álltunk, majd szinte egyszerre kezdtünk nevetni. Elengedtük a másikat, egymásra néztünk, majd én öleltem át őt. Pár perc múlva elengedtem.

- Allie... annyira örülök, hogy látlak – mondta boldogan.
- Én is, Bill. Nagyon – feleltem, hasonló örömmel a hangomban.
- Nézd, annyira sajnálom, ami történt. Nem akartam hazudni neked – kezdte, de azonnal félbeszakítottam.
- Bill, semmi baj. Komolyan. Rég nem haragszom már rád. Tulajdonképpen, azt hiszem, soha nem is haragudtam. Magamban már lerendeztem ezt. Nem várhattam tőled, hogy mellettem állj, hátat fordítva a testvérednek. Tudom, hogy bánt a dolog. Mindig is tudtam. És ez elég. Csak a büszkeségem nem engedte, hogy beismerjem, hogy cseszettül hiányoztál, Kaulitz – mondtam, mire ismét megölelt.
- Annyira örülök, hogy ezt mondod. Nagyon vártam már, hogy lássalak. Sajnálom, hogy így kell találkoznunk, de nem tudom titkolni, mennyire örülök annak, hogy itt vagy.
- Hogy látlak, annak én is nagyon örülök. Viszont ha már itt tartunk, gondolom, tudod, miért rángatott ide Tom. Én viszont nem. Szóval nem lehetne esetleg, hogy...
- Allie, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt hiszem, jobb, ha ezt az egészet ő meséli el.
- Igen, persze. És mikor ér haza?
- Nem tudom, akadt egy kis dolga. De mit szólnál, ha addig körbevezetnélek a házban? Megmutatom a szobádat is.
- A szobámat? Itt fogok lakni? – teljesen ledöbbentem.
- Igen, arra gondoltunk. Te nem?
- Nem tudom, Bill. Őszintén szólva nem volt időm ezen gondolkodni. De nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet.
- Tom miatt ne aggódj. Keveset van itthon. Mi pedig megvalósíthatjuk a régóta tervezett filmezésünket.
- Legyen – mosolyogtam, majd elindultunk be a házba.

Egyrészről megnyugtatott kicsit, amit mondott. Nem baj, ha nem botlom állandóan Tomba, és valószínűleg kényelmesebb lesz itt, mint egy hotelszobában. Nekem is, és lássuk be, a pénztárcámnak is. Másrészről pedig kezdtem még jobban összezavarodni, már ha ez lehetséges. Tom alig van itthon? Akkor minek vagyok itt? Azt várja, hogy egyedül oldjam meg a szaros problémáját, vagy mi a franc van? Elhessegettem az ilyen gondolatokat, nem akartam idegeskedni. Élveztem Bill társaságát, aki egyébként megállás nélkül csacsogott.

A ház épp olyan gyönyörű volt belülről is, mint kívülről. Óriási előtere volt, ebből nyílt a konyha és egy hatalmas nappali, ahonnan egy nagy üvegajtó vezetett a kertbe. Volt néhány fürdő is a földszinten, valamint egy könyvtár nagyságú dolgozószoba. Legnagyobb meglepetésemre nem felfelé vettük az irányt, hanem épp ellenkezőleg, Bill lefelé indult meg. A pince (ez lenne a megfelelő szó rá? nem hiszem, a pincéről más jut eszembe) megfelelt volna egy kisebb klubbnak is. Volt biliárd, csocsó, és bárpult is. Egy ajtó pedig egyenesen a studioba vezetett, aminek egész más hangulata volt, mint az előző helyiségnek.

Ezután az emeletre mentünk, nem is tudom, hány szoba volt ott. Az ikreké egymással szemben helyezkedett el, Bill pedig a saját szobája mellett lévőt ajánlotta fel nekem.

- Bill, ne vedd sértésnek, de nincs valami... távolabbi? – kérdeztem óvatosan. Elmosolyodott.
- De, persze, hogy van. Gondolhattam volna, hogy nem rajongsz majd az ötletért, csak gondoltam, elég király lett volna, ha ilyen közel vagyunk egymáshoz. De nem baj, majd sétálunk egy kicsit, ha át akarunk menni a másikhoz – tényleg rengeteget tud beszélni. Ahogy ezt ecsetelte, már a folyosó másik végén jártunk. – Ez megfelel? – kérdezte végül. Felnevettem.
- Ez aztán tényleg messze van. Igen, ez jó lesz, köszönöm.
- Akkor gyere, megmutatom – húzott be boldogan a szobába. A szobámba.

A Kaulitz-ház-beli szobám

Elakadt a szavam. Ha így néz ki egy vendégszoba, akkor milyen lehet a fiúké?

- Elaludtál, vagy mivan? – jött be utánam Bill a fürdőbe. Igen, ehhez a szobához tartozott egy külön fürdőszoba is. Gondolom, most álmodok.
- Komolyan itt fogok lakni? – kérdeztem a fürdő közepén állva. Gyönyörű volt, mindent fehér márvány borított, a fal tele volt tükrökkel és spot lámpákkal. Egy álom. Komolyan, azt hiszem, jobban tetszett, mint maga a szoba. Itt aztán lehet majd szépítkezni.
- Igen, komolyan – válaszolt Bill. – Remélem, minél tovább. – Csak rámosolyogtam. Nem tudtam, mennyi időt szeretnék itt tölteni. Egyáltalán, hogy itt akarok-e lenni bármennyit. Mondjuk addig nem megyek el, amíg azt a kádat ki nem próbálom.
- Gyere, megmutatom a kertet is – majd kirángatott álmaim fürdőjéből. Vajon hazavihetném? Nem, azt hiszem, nagyobb, mint az albérletem.

A kert is csodálatos volt, igaz, azt egy órával ezelőtt nagyjából már láttam. Éppen a medencénél voltunk, Bill arról magyarázott valamit, hogy mennyire hangulatos innen nézni a naplementét, amikor ebből a gyönyörű álomból hirtelen rémálom lett. Az udvarba ugyanis beparkolt egy Audi, amiből Tom szállt ki. Tekintete mélyen belefúródott az enyémbe.

*Próbálok a realitás talaján maradni, már amennyire reális lehet egy fanfiction, de ahogy elkezdtem keresgélni a megfelelő képet a „Kaulitz-villához”, ráakadtam erre, és nem tudtam megállni, hogy ne egy ilyen gyönyörűség legyen az ikrek lakhelye *.*