Olyan volt, mintha évek teltek volna el, pedig biztos voltam benne, hogy egy percig sem tartott. Hirtelen csak egy dologra tudtam gondolni: ez a pasi tényleg tökéletes. Élőben még jobban nézett ki, mint a tv-ben, vagy mint képeken, vagy mint a webkamerán keresztül. Hirtelen el is felejtettem, mekkora szemét, és semmi mást nem akartam, csak érezni a közelségét. De hamar emlékeztetett, hogy ő nem a herceg fehér lovon, de még csak nem is a tökéletes srác Audival. A telefonja ugyanis megcsörrent, ő pedig habozás nélkül visszaszállt a kocsiba és elhajtott.

Egyre biztosabb voltam benne, hogy álmodom az egészet. Fel akartam ébredni, és bíztam benne, hogy nem csak ez, hanem az egész mögöttem álló egy év csak egy rohadt álom lesz. De nem így volt. Persze, hogy nem. Erőt vettem magamon és Bill felé fordultam. Ő is döbbenten állt a medence szélén.

- Ez valami szar vicc, ugye? – meglepődtem a saját hangomon. Irreálisan vékony és hisztis volt.
- Allie, én... fogalmam sincs, mi ütött belé – dadogott Bill.

Betelt a pohár. Bő egy órája voltam itt és máris iszonyatosan elegem volt. Komolyan, Tom? Komolyan ennyire semmibe veszed azt, hogy ideáig rohantam, mert te arra kértél? Két napja még békésen ástam bele magam a jog rejtelmeibe. Rómában. Most pedig itt állok Berlinben, a Kaulitz ikrek kertjében, és egyre csak azt kérdezem magamtól, hogy lehettem akkora idióta barom, hogy eljöttem.

Gondolkodás nélkül tárcsáztam. Második csörgésre felvette. Meg sem vártam, amíg beleszól.

- Óhh, szia, Tom! Allie vagyok, emlékszel? Tudod, nem tudom, mennyire tűnt fel az előbb, de ha esetleg nem láttad volna, akkor szeretnék szólni, hogy itt állok a rohadt kertedben! Ennek pedig összesen egy oka van, lássuk csak, mi is az. Ja, igen! Hogy te felhívtál, mondván, szükséged van rám. Akkor elárulnád, hogy mégis hol a büdös francban vagy? Most azonnal fordulj vissza a puccos autóddal és az öntelt pofáddal együtt, vagy én leszek az, aki visszafordul, és felszáll az első gépre, ami elhagyja ezt a rohadt országot.
- Befejezted?
- A kurva életbe, Tom, komolyan beszéltem! – Nem, nem voltam nyugodt. Nagyon nem.
- Oké, számolj el 10-ig. Vagy tudod mit? Legyen inkább 20! – Majd letette.

- Mi a jó büdös francot képzel magáról ez az öntelt, nagyképű, magán kívül senki mással nem törődő szemétláda? – Keltem ki magamból. – Komolyan azt gondolja, hogy... – Nem volt alkalmam befejezni a mondatot, az Audi ugyanis ismét bekanyarodott az udvarba és leparkolt. Tom elégedett mosollyal szállt ki. Örülök, hogy ő ilyen jól szórakozik, miközben én csaknem felrobbanok. Többet nem tudtam ezen gondolkodni, mert elindult felénk. Egy pillanatra mintha elkomorodott volna a tekintete, megváltozott az egész testtartása, a kisugárzása, mindene. De tényleg csak egy pillanatra.

- Ha jól számolom, ez 15 másodperc volt – ült ki az önelégült vigyor ismét a képére.
- Ha jól számolom, ugyanennyi időd van megmagyarázni, vagy már itt sem vagyok – sziszegtem a fogaim között.
- Tom, te tényleg bekattantál – ocsúdott fel Bill is. Azt hiszem, legalább annyira ledöbbent az előző jeleneten, mint én.

Tom nem szólt semmit, csak mosolygott. Hol öccsére emelte tekintetét, hol rám. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de meggondolta magát. Hallottam, ahogy a fülemben ismét elkezd zúgni a vér. Legszívesebben megütöttem volna. Most éppen azt akartam, hogy olyan fájdalmat okozzak neki, amilyet ő okozott nekem. Csak éppen fizikailag. Érzelmileg bizonyára nem tudtam is volna, tekintve, hogy Tom Kaulitz egy érzéketlen barom. Megelégeltem a helyzetet.

- Szóval? – vontam kérdőre türelmetlenül. Ismét megjelent az arcán a gúnyos vigyor.
- Szóval, ha jól számolom, ez régen több volt, mint 15 másodperc, és még mindig itt vagy. Ebből arra következtetek, hogy kibírsz még néhányszor ennyi. Éhes és szomjas vagyok, megyek, megnézem, mit találok a konyhában.

MI VAN?! Olyan szinten ledöbbentem, hogy nem tudtam megszólalni. Mire tudtam volna mit mondani, Tom már eltűnt a házban. Mit is szeretek én ebben az egoista majomban? Azt mondtam, Bill nem ugyanaz a srác, mint akivel anno beszéltem. De igen. Ugyanaz az életvidám, csupaszív fiú. A külsője megváltozott, de ezt csak előnyként lehetett elkönyvelni. Tom viszont belülről változott meg. Ez a Tom nem az, akibe beleszerettem. De lehet, hogy az a srác soha nem is létezett.

Mit is mondtam az első találkozásunkról, hogy képzeltem el? Romantikus ölelés és csók a reptér közepén? Ilyen talán tényleg csak a mesékben létezik. De hogy ez még csak a közelében sem volt annak, az egész biztos.

Megfordult a fejemben, hogy utána megyek, és jól megrángatom, vagy esetleg rárobbantom a házat, de aztán mérlegeltem a helyzetet. Kár lenne azért a csodás fürdőszobáért. Elhatároztam, hogy higgadt maradok. Engem holmi Tom Kaulitz nem fog fél perc alatt az őrületbe kergetni. Elszámoltam magamban 10-ig, majd Billhez fordultam.

- Úgy látom, hamarosan lemegy a nap. Mit is mondtál erről és a medencéről? – kérdeztem mosolyogva. Szemei azonnal felcsillantak.