Nagyjából negyed órával, de maximum 20 perccel később érkeztünk meg a helyszínre. Hogy miért kellett limuzinnal jönni, azt továbbra sem tudtam felfogni. Értem én, hogy most nyit egy új hely, a srácok pedig a tulajdonos gyerekkori barátai, de az ikrek a hétköznapokon igyekeznek kerülni a kamerákat, és lássuk be, ez sokkal könnyebben menne, ha egy 15 perces utat nem limuzinnal tennének meg.

Ahogy a sofőr kinyitotta az ajtót, Tom, mint az udvariasság mintaképe, azonnal előretörtetett, és már el is tűnt a klubban. A hely egyébként már kívülről is nagyon szép volt, el sem tudtam képzelni, milyen lehet belül.

- Bill Kaulitz, a hölgy pedig velem van – mondta Bill az ajtóban álló biztonsági őrnek, akitől meg is kaptuk a VIP karszalagokat, majd Bill kézen fogott, és elindultunk befelé.

- Hű – mást nem igazán tudtam mondani.
- Hát igen. Andreas remek munkát végzett – pásztázta körbe a helyet Bill is elismerő pillantásokkal.

A klub meghatározó eleme az üveg volt, ilyen hatása volt a padlónak is, a plafonról pedig óriási üveg csillárok lógtak le. A lépcsők pink neonfénnyel voltak megvilágítva, a tánctér pedig rengeteg árnyalatban pompázott. Körbenéztünk, majd elindultunk felfelé, a VIP részlegbe.

- Bill! – egy szőke srác sietett oda hozzánk. – Na, hogy tetszik?
- Szóhoz sem jutok. Gyönyörű!
- Ahogyan a partnered is – mosolygott rám kedvesen.
- Engedd meg, hogy bemutassam Allie-t – közben Tom is feltűnt Andreas háta mögött.
- Nagyon örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek, már sokat hallottam rólad – mosolyogva Billre néztem, majd visszafordultam Andreashoz. A szemem sarkából úgy láttam, mintha Tom megrázta volna a fejét.
- Én is örülök, hogy találkozunk. Köszönöm a meghívást!
- Természetes. Aki az ikrek barátja, az az én barátom is.
- Barát, mi? Na, végigkóstoljuk az itallapot, vagy itt fogunk édelegni egész este? – kérdezte Tom.
- Gyertek, üljetek le, aztán, ha eldöntöttétek, mit isztok, csak szóljatok – Andreas tényleg nagyon kedves volt.

Én kezdetnek egy Apple Martinit kértem, Bill simán sörrel indított, Tom pedig egy Mai Tai-t rendelt. Úgy látszik, valaki nagyon szomjas.

Már a harmadik-negyedik körnél tartottunk, amikor Andreas is csatlakozott hozzánk, hozott egy tálca tequilát, hogy koccintsunk. Nagyon jó volt a hangulat, sokat beszélgettünk, nevettünk. A fiúk gyerekkori sztorikkal szórakoztattak, még Tom is egész jó hangulatban volt, bár attól tartok, ezt inkább az alkoholnak köszönhettük, de bárhogy is volt, hálás voltam, amiért végre nem volt feszült a hangulat.

- Hozok még egy Martinit, nektek lesz valami? – kérdeztem a fiúkat.
- Ja, én innék egy jó kis Zombie-t – vihogott Tom.
- Nem lesz kicsit sok?
- Ne már, Allie. Bulizunk, nem?
- Oké, oké, hozom.

Ahogy a pultnál álltam, rálátásom nyílt az egész alsó szintre. A tánctér tömve volt, a pultoknál pedig ülőhely sem sok volt szabad. Úgy látszik, a kedvezőbbnél kedvezőbb italakciók sok bulizni vágyót vonzottak ide. A következő pillanatban összerezzentem, ugyanis valaki hátulról átkarolta a derekamat. Az ismerős hang hallatán azonban megnyugodtam.

- Gyönyörű vagy. Igazad volt, semmi szükség egy Dolce ruhára. Te teszed széppé azt, amit viselsz, és nem fordítva – búgta a fülembe. Annyira jól estek a szavai, és az érintése is. Éppen szembefordultam vele, amikor megláttam, hogy Tom éppen lefelé igyekszik.
- Hova megy? – néztem utána.
- Nem tudom, utána megyek.
- Ne, hagyd – kaptam el Bill karját. – Majd én megnézem. Úgyis beszélni akartam vele, ameddig még ilyen ... normális.
- Biztos megleszel?
- Persze. Ülj csak vissza Andreashoz. Kapcsolódj ki, rád fér – mosolyogtam rá.
- Rendben – már indultam volna, amikor visszarántott. – Allie! – arca vészesen közel került az enyémhez.
- Mondd – néztem fel a szemébe.
- Tényleg gyönyörű vagy!
- Te sem panaszkodhatsz – mondtam, miután elismerően végigmértem. – De most tényleg megnézem, merre van a bátyád, mielőtt még eltűnne.

Átverekedtem magam a tömegen, ami a 12 centis magassarkúban szerintem elég nagy bravúrnak számított, majd kimentem a szórakozóhely elé, de Tomot sehol nem láttam. Elnéztem jobbra, majd balra, és akkor láttam meg, hogy az utca végén botorkál.

- Tom! – kiáltottam utána. – Állj meg! Hallod? Tom! Állj már meg! – még csak hátra sem nézett, pedig tudom, hogy hallotta, annyira azért nem volt messze. Elkezdtem szaladni, hogy beérjem. – TOM!
- Mi a szar?!
- Hova mész?
- Mit érdekel az téged?
- Mi bajod van megint?
- Mi bajom van megint? Az első pillanattól kezdve ugyanaz!
- Sokat segítene, ha elmondanád.
- Ne játszd már a hülyét! – kezdte megemelni a hangját. Remek.
- Nem játszom semmit. Tényleg nem értem, hogy miért viselkedsz így velem. Semmit nem ártottam neked.
- Ja. Csak kikezdtél az öcsémmel.
- Hogy mit csináltam?!
- Jaj, Allie, hagyjuk már ezt. Látom, hogy néztek egymásra.
- Aha, bizonyára. És ha így is lenne, az téged miért zavarna?
- Mondtam már, hogy ne játszd a hülyét. A legjobb az lesz, ha most is inkább visszamész hozzá, már biztos nagyon hiányol, tekintve, hogy fél percet sem bírtok ki a másik nélkül.
- Neked elgurult a gyógyszered.
- Csak látom azt, ami egyértelmű. Na, mehetsz – kicsit megbillent, csoda, hogy beszélni még normálisan tudott.
- Jól vagy? – kaptam utána.
- Mondtam már, hogy le lehet kopni.
- Tudod mit, Tom? Baszódj meg... – majd megfordultam, és elindultam visszafele.

Amikor beértem a klubba, úgy tűnt, mintha a tömeg megduplázódott volna. Próbáltam átverekedni magam a táncoló embereken, amikor valaki hátulról elkapta a karomat. Megfordultam, és Tomra számítottam, de egy nagydarab, ismeretlen srác állt velem szemben.

- Engedj el – sziszegtem.
- Igyál meg velem valamit, cica!
- Nem vagyok cica, és már az előbb is mondtam, engedj el – próbáltam higgadt maradni.
- Ne kéresd már magad. Így kiraktad mindened a kirakatba, csodálod, hogy minden második pasi meg akar fektetni?
- Nem mondom többször, engedd el a karomat!
- Szeretem, ha valaki ilyen harcias – egyre erősebb volt a szorítása.
- Nem hallottad, mit mondott a hölgy, seggfej? Engedd el. Most!
- Jól van már, nem tudtam, hogy veled van.
- Akkor már tudod. El lehet húzni, vagy egy szavamba kerül, és repülsz innen.
- Mért, ki a franc vagy te?
- Tom Kaulitz, egyrészt. Másrészt pedig a tulaj a legjobb barátom.
- Bocs – motyogta a férfi, és a következő pillanatban már el is tűnt.
- Jól vagy? – kérdezte Tom.
- Igen, azt hiszem. Köszönöm.
- Ja. Megteszed, hogy amíg visszamész a többiekhez, nem botlasz bele még egy parasztba? Nincs kedvem verekedni ma este.
- Igyekezni fogok.
- Király. Akkor elszívok még egy cigit. Fent találkozunk.
- Rendben. És Tom... – szóltam utána.
- Na.
- Köszönöm... tényleg.
- Azért nem volt ekkora ügy.

Ahogy a VIP részleg felé tartottam, egyetlen mondat visszhangzott a fülemben. „-Nem tudtam, hogy veled van. –Akkor már tudod.” „Akkor már tudod.” Tudom, hogy csak azért mondta, hogy lekoptassa rólam azt az enyhén ittas és elég durva alakot, de akkor is...