- Allie – ismét közel húzott magához, én pedig ismét elvesztem a barna szempárban. Nem tudom, hogy az alkohol tette-e, de hirtelen nagyon vágytam a közelségére.
- Bill? – néztem fel a szemeibe. Lenézett a számra, majd vissza a szemembe, majd ismét a számra, és ismét a szemembe.
- Én... meg akarlak csókolni.

Hirtelen nem tudtam, mit mondjak, vagy mit tegyek. Nem tudtam, akarok-e tenni egyáltalán bármit ellene. Már csak milliméterek választották el ajkainkat egymástól, amikor a hátam mögül cinikus hangot hallottam.

- Gratulálok! Majdnem bedőltem neked – majd leviharzott a lépcsőn és eltűnt a tömegben. Billel értetlenül bámultunk magunk elé.

- Nem kéne... nem kéne megkeresnünk? – kérdeztem végül, megtörve a csendet.
- Jobb ilyenkor egyedül hagyni. Bár nem értem, mi baja van.
- Meg van győződve róla, hogy van köztünk valami. Csak tudnám, ez miért zavarja.
- Szerintem ideje mennünk – úgy látszik, Bill ezzel le is zárta ezt a témát.

Elköszöntünk Andreastól, majd fogtunk egy taxit a klub előtt. A hazaúton nem szóltunk egymáshoz, az elmúlt fél óra eseményei pedig mindkettőnket kijózanítottak – talán több értelemben is. A ház elé érve nem láttuk sehol Tom autóját, mire Bill őrült módon kezdte hívogatni, de ki volt kapcsolva. Felhívtuk Andreast is, abban reménykedve, hogy Tom esetleg visszament inni, de Andreas azt mondta, azóta, hogy felállt az asztaltól, nem látta.

- Allie... Nagyon aggódom Tom miatt...
- Tudom. Én is.
- Arra gond...
- Kit lehetne még felhívni?
- Pont ezzel kapcsolatban...
- Georgékat esetleg? Bár nem tudom, lehet, ez nem éppen a leglogikusabb ötlet.
- Allie! Ne haragudj, de nincs jobb ötletem, mint felhívni Riát. Ha a napokban nála volt, talán most is odament.
- Persze, hívd csak.

- Hello, Ria. Bill vagyok, Bill Kaulitz. Ne haragudj, hogy ezekben a késői órákban zavarlak, de Tom autója nincs a ház előtt, és arra gondoltam, te talán tudod, merre lehet. Veled van esetleg? [...] Hogy érted ezt? [...] Öm, igen, akkor minden bizonnyal félreérthettem valamit. Még egyszer bocsáss meg a késői zavarásért. Jó éjt!

- Mi történt? – fürkésztem Bill arcát, aki úgy tűnt, valamin nagyon meglepődött.
- Azt mondta, azóta nem hallott róla, hogy szakítottak.
- Hogy... hogy érted ezt? De hát nemrég mondta, hogy vele tölti az estét, és ezen a héten sem volt itthon.
- Vagy van még egy Ria az ismerősei között, vagy eggyel több dolgot kell megmagyaráznia, ha előkerül. Egyébként az lenne a legjobb, ha lefeküdnél aludni. Hosszú volt ez a nap, sok... sok minden történt. Pihenned kellene.
- Nem, nem vagyok fáradt, és egyébként sem tudnék elaludni, amíg nem vagyunk benne biztosak, hogy jól van.
- Ígérem, ha megtudok valamit, felkeltelek. De sok mindent nem  tudsz tenni.
- Legyen. De akkor tényleg kelts fel, ha bármi van.
- Így lesz, ígérem. Te pedig álmodj szépeket – elindultam a házba, aztán kis tétovázás után visszafordultam.
- Bill?!
- Igen?
- Köszönöm ezt a napot – mosolyogtam rá.
- Máskor talán... jobban végződik – nem voltam benne teljesen biztos, ezt most vajon hogyan, mire értette.
- Jó éjt.

Amíg elértem az emeleti szobámba, ezen az egész lehetetlen szituáción gondolkodtam. Az igazság az volt, hogy szerettem Tomot, de nem akartam tovább hazudni magamnak. Bill sem volt közömbös. Ami viszont nyilvánvaló, hogy nem lehetett közöm mindkét ikerhez, én nem olyan lány vagyok. Billel minden sokkal egyszerűbb lett volna, hiszen annyira egy hullámhosszon vagyunk, ez a mai nap pedig... Ha Tom nem lenne, vagy legalábbis nem így lenne, egészen biztosan máshogy alakul az este. De Tom van, bár most éppen Isten tudja hol, és csak reménykedem abban, hogy nem csinál semmi őrültséget. Szerettem volna azt hinni, hogy azért húzta fel magát ennyire, mert féltékeny, de az itt töltött idő alatt a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy bármi is érdekelné, ami velem kapcsolatos.

- Miért csinálod ezt velem, Tom Kaulitz? – ez volt az utolsó gondolat, amit véletlenül hangosan mondtam ki, éppen, amikor benyitottam a szobámba.

Feloltottam a villanyt, majd hirtelen hatalmasat dobbant a szívem. Egyrészt iszonyatosan megijedtem, másrészt legalább ugyanennyire meg is könnyebbültem.

- Mit csinlk? – ott ült az ágyamon, bámult maga elé, közben pedig ide-oda dölöngélt. Nem kérdés, ő nem józanodott ki, beszélni is alig tudott.
- Mit keresel itt? És miért van kikapcsolva a telefonod? És hol van az autód?
- Nem tudtam, hogy vallatása jöttem – röhögött fel. – Jól telt az estéd?
- Láttad, hogy telt az estém. Válaszolnál a kérdéseimre?
- Miért smároltál az öcsémmel? – egyenesen rám nézett, szemeiben pedig most először igazi érzelmeket láttam. Fájdalmat és csalódottságot. Vagy még mindig be lettem volna csiccsentve?
- Miről besz... Oh, basszus.
- Ja, én mondjuk nem ezeket a szavakat használnám. De... ja. Basszus – nevetett szórakozottan. Egyébként aranyos volt így enyhén ittasan, de ez nem az a helyzet volt, amikor ezen gondolkodhattam.
- Tom, tudom, hogy félreérthető volt a helyzet, de semmi nem történt.
- Nem kell magyarázkodnod.
- Nem, tényleg nem kell. De ha már itt tartunk, te elmagyarázhatnál néhány dolgot.
- Fasza. Megint ott tartunk, hogy a csúnya Tom Kaulitz miért rángatta ide szegény Allie-t, igaz?
- Nem, most éppenséggel nem erre gondoltam, pedig itt lenne az ideje annak is, hogy erről beszámolj.
- Akkor most éppenséggel mi van?
- Hol voltál egész héten?
- Riánál.
- Aha. Riánál, aki a szakításotok óta nem is hallott felőled. Érdekes.
- Honnan a...
- Onnan, hogy ki van kapcsolva a rohadt telefonod, a rohadt autód pedig nincs a rohadt ház előtt, és van egy testvéred, meg egy... barátod, akik rohadtul aggódtak érted, seggfej! – elfogyott a türelmem.
- Aggódtál értem, mi? Mielőtt vagy miután kimásztál Bill szájából?
- Nem egészen egy perccel ezelőtt mondtam el, hogy nem történt SEMMI! Nem tehetek róla, hogy a csökött agyaddal nem tudod felfogni. Hol voltál a héten? És hol voltál akkor, amikor azt állítottad, Riával töltöd az estét?
- Allie. Mindezekhez neked az ég adta világon semmi, de semmi közöd nincs – mosolygott rám úgy, mintha csak azt mondta volna, „szép időnk van”.
- Nem, tényleg nincs. De te is állandóan belemászol a magánéletembe, és idióta teóriákat gyártasz. Azért jöttem ide, hogy segítsek neked, de egyszerűen... egyszerűen szarsz rám. Nem érdekel, hogy itt vagyok, ráadásul ilyen viselkedéssel büntetsz a semmiért. Mi bajod van velem? Mit ártottam neked? – iszonyatosan közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam, de nem láthatta, hogy mennyire gyenge tudok lenni.
- Megmondtam már korábban is. Minek kellett kikezdened Billel?
- Értsd már meg, hogy nem kezdtem ki a testvéreddel! – most én emeltem fel a hangomat, de őt sem kellett félteni.
- Nem, tényleg nem. Nincs köztetek semmi, mégis, ha csak fél percig nem vagytok egymás mellett, már a másikat kutatjátok a szemetekkel.
- Mit vársz tőlem, hmm? Itt vagyok egy idegen országban, rajtatok kívül senkit nem ismerek. Miattad vagyok itt, te mégsem törődsz velem, egyáltalán nem érdekellek...
- Egyáltalán nem érdekelsz? Szerinted ki mesélt rólad Andreasnak, hmm? Mert nem Bill! Neki ideje sem lett volna rá, tekintve, hogy minden percét veled tölti. Szerinted miért mentem le, amikor a pultnál álldogáltatok? És szerinted miért jöttem haza, amikor láttam, hogy...  – hirtelen stílust váltott, hangja elhalkult. – Miért nem én, Allie? Miért nem engem csókoltál meg?

Komolyan ezt kérdezte? Ő... ő azt akarja, hogy megcsókoljam? Hirtelen elkezdett forogni velem a szoba, a szívem a torkomban dobogott, de közben még mindig ideges voltam. Elgyengített egy pillanatra, de már mérhetetlenül elegem volt belőle.

- Mikor fogod fel végre, hogy nem csókoltam meg sem Billt, sem senkit?
- Láttam.
- Nem, nem láttad! Nem láthattad, mert nem történt meg.
- Lényegtelen...
- Egyáltalán nem lényegtelen. Értsd meg, hogy miattad jöttem ide.
- Érzel valamit Bill iránt? Legyél őszinte.
- Én legyek őszinte? Másfél hete egy rohadt magyarázatra várok!
- Érzel-valamit-Bill-iránt?
- Mit akarsz hallani? Hogy nem közömbös számomra? Legyen. Nem közömbös számomra.
- Hihetetlen vagy... – felállt az ágyról, és elindult az ajtó felé, ahol én még mindig ácsorogtam.
- Én vagyok hihetetlen?! Egyedül magadnak köszönheted az egészet! És a legkevésbé sem érdekel, hogy most mennyire sértettem meg az egekben lévő egodat, nem fogsz megint elfutni!
- Ugyanolyan vagy, mint az összes többi ribanc, akikkel eddig dolgom volt. Idejössz, eljátszod az áldozatot, és utána rólad derül ki, hogy hülyítesz magad körül mindenkit.
- Hülyítek mindenkit? Hallod te magadat, hallod, hogy miket mondasz?! Te vagy az egyetlen ember ebben a házban, aki bárkit is hülyének néz – szinte üvöltöttem, ami arra mindenképpen jó volt, hogy ha esetleg eddig nem hallotta, Bill biztosan tudhassa, hogy az idióta testvére itthon van.

- Rohadtul elegem van, Tom, nem fogok többet lenyelni neked. Mi a francért rángattál ide? Mi az a nagy baj, amibe belekeveredtél?
- SEMMI, oké? Semmi nem történt, semmilyen baj nincs. Hazudtam. Boldog vagy?