Tömegközlekedéssel igyekeztem a motel felé. Egyrészt, mert így olcsóbb volt, másrészt, mert így több időm volt gondolkodni. És hát volt min...

Egy tény, ami egyértelművé vált: szeretem Tomot. Jobban, mint valaha. Igazából rohadtul kellene haragudnom rá, de egyszerűen nem megy. Tudom, hogy átvert, de amikor elmagyarázta az egészet... Eleinte annyira logikátlannak tűnt, de tulajdonképpen, ha úgy hívott volna fel, hogy „Szia, Allie, nem beszéltünk egy éve, most viszont látni szeretnélek, ide tudnál jönni?”, akkor biztos, hogy egyből rárakom a telefont. Úgy éreztem, hogy még nem fejeztük be, még van mit megbeszélnünk, de a legnehezebb és legfontosabb dolgokon túl voltunk. Most egyedül az számított, hogy a holnapi tárgyaláson ne találják bűnösnek Tomot. A többivel ráérünk később foglalkozni.

És ha már itt tartunk... Nagyon-nagyon, és még annál is jobban remélem, hogy ez a név-egyezés a puszta véletlen műve, és az a Jason Memphis, aki ezekben a percekben az ikrekkel beszélget valahol a városban, nem az a Jason Memphis, akivel én egy évvel ezelőtt éppen Tom Kaulitz miatt szakítottam.

Késődélután értem haza, Bill a konyhában szöszmötölt, Tomot viszont nem láttam sehol.

- Tom? – Kérdeztem, szerintem kedvesen, Bill viszont akkorát ugrott, hogy minden kizuhant a kezéből. – Jézusom, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – próbáltam elfojtani a nevetést.
- Semmi gond, csak kicsit belemerültem a gondolataimba. Tom még Daviddel és az ügyvéddel van, átbeszélik, amiket a srác mondott, és megpróbálják kideríteni, hogy a biztonsági kamera nem készített-e felvételt az esetről.
- Miért, ez eddig még nem merült fel? – Kérdeztem ledöbbenve. Ezzel lehetne legkönnyebben bebizonyítani Tom ártatlanságát. Érdekes egy ügyvédje lehet...
- Nem, eddig még nem. Jó hülyén hangzik, igaz?
- Mit mondott a... srác?
- Elvileg tényleg ott állt Tom mellett, el tudta mondani azt is, mi volt rajta aznap este. Ittak együtt valami rövidet is, bár erre Tom természetesen nem emlékszik – húzta el a száját.

Ittak együtt. Istenem, hát ez komolyan egyre jobb! Körbenéztem, de nem láttam sehol a Kész Átverés kameráit. Kár...

- Egyébként jó is, hogy csak így ketten vagyunk. Szeretnék beszélni veled – mondtam határozottan.
- Semmi szükség rá, Allie – mosolyából megértettem, tudta, miről van szó.
- De, én tényleg szeretném, ha megbeszélnénk a dolgokat – erősködtem.
- Jó, akkor engedd meg, hogy pár mondatban összefoglaljam. Már az elejétől kezdve tetszettél mindkettőnknek. Ezen nincs mit szépíteni, gyönyörű lány vagy, ezt a vak is látja. Tom elkezdett irántad többet érezni, egyértelmű volt, hogy én be sem próbálkozom. Aztán idejöttél, barátok lettünk. Nagyon jó barátok – mosolygott rám. – Nem tagadom, én is elkezdtem többet érezni, de szerencsére még időben tértünk észhez. Mindannyian – mosolyodott el ismét. – Nem mondom azt, hogy mindez már a múlté, tudom, hogy ha Tom nem lenne, akkor valószínűleg máshogy alakulnak köztünk a dolgok. De Tom van. És ő mindennél fontosabb nekem. És szerintem neked is – továbbra is csak mosolygott. – Plusz, elég jó buli volt a barátodnak lenni, ezt nem szívesen dobnám el egy fellángolás miatt, ami ráadásul ki tudja, lehet, hogy csúnyán végződne. Kérdés?

Megleptek a szavai, ezzel egy időben viszont hihetetlenül meg is könnyebbültem.

- Nincs kérdés – mosolyogtam. – Csak mondanék én is néhány dolgot.
- Csupa fül vagyok.
- Nem akarom, hogy azt hidd, csak szórakoztam. Végig szerettem Tomot, de nem fogok hazudni. Én is többet éreztem irántad.
- Tudom – mondta egy újabb mosoly kíséretében.
- Viszont köztünk valószínűleg soha nem működött volna ez a dolog. És nem miattad vagy miattam, hanem azért, mert ez éket vert volna kettőtök közé. Azt pedig soha nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha ti ketten miattam vesztek össze.
- Gyere ide – mondta, majd szorosan megölelt. Jól esett, de már nem úgy. Már csak úgy, amikor egy barát megöleli a másikat. Amikor egy legjobb barát megöleli a másikat.
- Örülök, hogy tisztáztuk – mondtam Bill vállának.
- Én is, bár soha nem voltak álmatlan éjszakáim a dolog miatt. Tudtam, hogy nem lesz semmi gáz – azért néha nála is előjön a Kaulitzok egoizmusa. – De Allie, tegyél meg nekem egy szívességet.
- Mit?
- Innentől már ne csesszétek el – nevetett.

- Hiányoztam, fiatalok? – Tom harsány hangja töltötte be a konyhát.
- Te ne hiányoznál? Ugyan, kérlek, az lehetetlen – forgatta szemeit Bill, de közben nevetett. Amióta megérkeztem, nem volt még ilyen harmónia ebben a házban.
- Hogy ment a dolog? – kérdeztem Tomot.
- Minden fasza. A srác elvileg tényleg mellettem állt, bár én nem emlékszem rá.
- Nem csoda, elég unalmas a stílusa – kommentálta Bill, miközben még mindig kotyvasztott a konyhában.
- Nem csoda, mert matt részeg voltam. Amúgy te mit csinálsz, öcsi? – nézett rá Tom. Nem igazán tudtuk eldönteni, mi készül.
- Palacsintát – felelte, mintha ez annyira egyértelmű lenne. – Csak gondoltam, felturbózom egy kicsit, és már a tésztába is rakok kakaót.
- Ööö... Bill, engedd meg, hogy segítsek – mondtam, majd gyorsan kivettem a kezéből az őrölt borsot. Jó ég!!!

A segítségemből aztán az lett, hogy míg én kisütöttem körülbelül kétszáz palacsintát (Isten se tudja, Bill minek kevert be ennyi tésztát), addig a fiúk a nappaliban Guitar Hero-ztak, amiből rendszerint Tom került ki nyertesen.

- Srácok, ez a palacsintamennyiség még egy hadseregnek is sok lenne – mondta, amikor elkezdtem megteríteni a nappaliban.
- ÉS IGEN – üvöltött Tom, ezzel tudatva a szomszédokkal is, hogy ismét nyert. – Nem baj, Bibi, majd legközelebb – boxolt bele öccse vállába.
- Mindjárt beváglak a medencébe – vetette oda Bill. – Egyébként mi lenne, ha áthívnánk vacsorázni Georgot és Gustavot? Utána pedig megnézhetnénk valami jó filmet a moziteremben, már úgyis olyan régen voltunk ott. Sőt, Allie, te még nem is voltál ott – mosolyogva néztem, ahogy kezdi beleélni magát.
- Ha már megint romantikus filmezésre vágytok, akkor nem, hogy Georgékat nem kell áthívni, de még én is lelépek – mondta Tom hűvösen. Kikerekedett szemekkel néztem rá. – Csak vicceltem. Felmegyek lezuhanyozni, addig csörögjetek rá a két G-re. És én választom a filmet – majd elindult felfelé, de ahogy elhaladt mellettem, megsimogatta a karomat.
- Bill?
- Hmm? – Kérdezte, miközben már telefonjában kutatott egyik barátjuk száma után.
- Belevágjuk a medencébe?

Megterítettem, majd én is elmentem zuhanyozni. Gondoltam, kicsit csinosabban öltözök fel, mivel még nem találkoztam sem Gustavval, sem Georggal. Végül egy fehér, csipke rövidnadrágra és egy menta színű ujjatlanra esett a választásom. A hajammal már nem tudtam mit kezdeni, de szükségét sem éreztem, elvégre csak itthon vacsorázunk. Megfésültem, így természetes hullámokkal omlott a vállamra. Hallottam, hogy csöngettek, így gyorsan még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben és elindultam lefelé.

Épp a lépcső tetejénél jártam, amikor az ezzel szemben lévő szoba ajtaja kinyílt.

- Ez igen – hallottam Tom hangját. A szívem ezerrel kezdett kalimpálni. Megfordultam, hogy én is szemügyre vehessem. Koptatott farmert viselt fehér atlétával, felette pedig egy kék inget, kigombolva. Nem tudtam levenni róla a szememet. – Te is jól nézel ki – mondta pimaszul.
- Öhm, köszönöm. Te sem panaszkodhatsz.
- Igen, látom, hogy tetszem – mondta még mindig ugyanazzal a vigyorral. – Na gyere, menjünk le, mielőtt még Bill nagyon belelendülne valami témába, a srácok meg elaludnának, mielőtt megismerhetnek.

Nem akartam elhinni, hogy ez a nap tényleg ennyire jó. Amikor reggel bemondták, hogy törölték a járatomat, azt hittem, ott helyben felrobbanok. Így utólag már hálát adok a sorsnak, hogy így alakult. Ha felszállt volna a gép, most valószínűleg a római albérletemben kuporognék és bőgnék. De az is lehet, hogy bőgnék, vagy talán bőgnék.

- Allie, ő itt Gustav, ő pedig Georg. Srácok, ő itt Allie. Na, ki kér palacsintát? – Tomnál ilyen, ha bemutat egymásnak valakiket.
- Szóval te vagy a híres Allie. Már sokat hallottunk rólad. Igaz, Tom?
- Georg, drága barátom, mi lenne, ha inkább befognád azt a nagy pofádat, hmm? – Tom kifinomultsága újra és újra elkápráztat. A srácok csak nevettek, én viszont nagyon is élveztem, hogy most végre én voltam kedvezőbb helyzetben.
- Ne, Georg, folytasd csak. Engem nagyon érdekelne, hogy miket hallottatok rólam – vigyorogtam Tomra.
- Milyen bájos, hogy máris találtatok egy témát, ami mindkettőtöket szórakoztat – mondta játékos sértődöttséggel Tom. – Inkább megyek és hozom a pezsgőt.
- Ünneplünk valamit? – néztem Billre.
- Azt például mindenképpen, hogy órák óta nem ordibáltatok egymással, Tom egy ajtót sem vágott be, és nyugi van a házban – mindannyian nevettünk.
- Na, min szórakoztok ilyen jól? – kérdezte Tom, miközben leült mellém, és elkezdte kinyitni a pezsgőt.
- Áhh, semmi érdekes, csak megosztottam a srácokkal, hogy impotens vagy – újabb röhögés tört ki mindenkitől.
- Georg, drága barátom, landolt-e már palacsinta a pofádban?

A este további része is ebben a hangulatban telt. Tom valami horrorfilmet választott, Bill már előre tudta, hogy nem fogok lelkesedni érte, de úgy tűnt, ez senkit nem érdekel. A fiúk jókat röhögtek a szerintük egyáltalán nem félelmetes részeken, én pedig nagyon koncentráltam, hogy ne rezzenjek össze minden második jelenetnél. Tom mellett ültem, de még véletlenül sem értem hozzá az egész film alatt. Túl tipikus lett volna.

Georg és Gustav a mozizás után hazamentek, és mivel nekünk is eléggé fárasztó napunk volt, plusz Tomnak nem ártana kipihenten érkeznie a holnapi tárgyalásra, úgy döntöttünk, lefekszünk aludni.

- Reggel találkozunk. Allie, jössz velünk te is? – Kérdezte Bill.
- Igen, szeretnék ott lenni.
- Rendben. Akkor jó éjt, srácok – mondta, majd eltűnt a szobájában.

- Hölgyem, megengedi, hogy hazakísérjem? – kérdezte Tom.
- Megtisztelne – válaszoltam nevetve.

Amíg megtettük azt a hatalmas utat a szobámig, Tom karja végig a vállamon pihent. Leírhatatlanul jó érzés volt.

- Hogyhogy eljössz holnap? – kérdezte, amikor megálltunk az ajtóban.
- Melletted akarok lenni.
- Reméltem, hogy ezt mondod. Akkor reggel találkozunk – mondta, miközben kisimított egy tincset az arcomból. Féltem, hogy a szívem olyan hangosan dobog, hogy ő is meghallja. Lágy puszit adott az arcomra. – Jó éjt.
- Neked is – néztem mélyen gyönyörű szemeibe. Arcunk továbbra is nagyon közel volt egymáshoz.
- Szívem szerint most megcsókolnálak, de semmit nem akarok elsietni, úgyhogy az lesz a legjobb, ha megyek és lefekszem. Reggel – mondta mosolyogva, majd elindult saját szobája felé.
- Tom...? – Bátortalanul szóltam utána. Most vagy soha, Allie. Most vagy soha!
- Hm?
- Szerintem kicsit azért gyorsíthatnál azon a tempón – mondtam, majd határozott lépésekkel megindultam felé.