~ JADE ~

- Végre már – sóhajtottam fel, amikor a sminkesek hosszú órák után elhagyták öltözőnket.
- Legalább csinálj úgy, mint aki élvezi – korholt nővérem. – Ez az utolsó állomás, fél lábon is kibírod.
- Nem arról van szó, hogy nem élvezem. Végre azt csináljuk, amit kislány korunk óta akartunk. Emlékszel, amikor még a garázsban próbáltunk?
- Hogyne emlékeznék – nevetett Bianca. – Ha akkor valaki azt mondja, hogy pár évvel később Berlin legnagyobb arénájában lépünk fel több ezer ember előtt, biztosan nem hiszem el.
- Lányok, öt perc van a kezdésig – kiabált be menedzserünk, Adam. – Jade, tedd meg a kedvemért, hogy magadra erőszakolsz egy vigyort.
- Látod? Ezért van elegem... – néztem Biancára.
- Hugi! Kevesebb, mint másfél óra, és újra itt ülünk. Utána gyorsan letudjuk a Meet & Greet-et, és vége a turnénak. Lazíts!

A színfalak mögött álltunk, a zenekarunk már elkezdte játszani az első dallamokat. Befutottunk a színpadra, a közönség tombolt. Ahogy nővérem tanácsolta, megpróbáltam ellazulni, és ahogy menedzserem parancsolta, végig mosolyogtam. Alapvetően nagyon is szerettem ezt az egészet, de Berlin már a 27. állomásunk volt. Borzasztóan kimerített a rengeteg utazás és a szinte mindennapos koncertek. Elénekeltük az albumon szereplő összes dalunkat, megköszöntük a közönségnek, hogy velünk tarottak, majd lesiettünk a színpadról.

A Meet & Greet előtt kicsit felfrissítettük magunkat, megigazították a sminkünket, majd Adam már jött is értünk.

- Bianca, a találkozó végeztével az én öltözőmbe gyere, beszédem van veled. Most pedig indulás! Ja, és Jade. A mosoly tartson ki a Meet & Greet végéig.

~ BIANCA ~

- Adam? – Kopogtam be menedzserem öltözőjébe. Ötletem sincs, mit akarhat, amihez Jade nem kell.
- Gyere csak, gyere! Nagyon jól teljesítettetek a koncerten, méltó befejezése volt a turnénak.
- Mindig jól teljesítünk, Adam.
- Szeretem ezt a magabiztosságot. A húgodnak sem ártana belőle egy kicsi.
- A húgom magabiztos, csak elfáradt. Ma volt a 27. állomásunk, nem várhatod el mindenkitől, hogy ugyanúgy teljesítsen. Még csak az első turnénk volt.
- De biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó – csapta össze két kezét.
- Jade-ről szeretnél beszélni velem?
- Nem, egészen másról van szó.
- Éspedig?
- Ismered a Tokio Hotelt?
- Németország egyik leghíresebb bandája. Mindenki ismeri a nevüket. Miért?
- Szereted a zenéjüket?
- Adam, a lényeget! – Kezdett felhúzni. Komolyan egy olyan bandáról akar velem beszélgetni, ami nagyképű huszonévesekből áll?
- Van az a gitárosuk, Tom. Biztosan hallottál már róla, mert eléggé kicsapon...
- Mondom a lényeget!
- Bianca, ne emeld fel a hangod, ha velem beszélsz! És ha csak erre a rövid időre el tudnál búcsúzni a hisztérikus díva énedtől, láthatnád, hogy már nagyon is a lényegről beszélek.
- Mit akarsz ezz... – Mire feltettem volna a kérdést, megértettem. Megértettem, miért vagyok itt. Újra a régi lemez. – Nem. Nem, Adam, teljességgel kizárt!
- De igen, Bianca, szükségünk van rá, hogy egy újabb címlapról mosolyogj vissza.
- Már a múltkor is megmondtam, amikor azzal az idegesítő, nyálgép Justin Bieberrel küldtél el vacsorázni, hogy az volt az utolsó. Nem emlékszel, mit műveltek utána a Selenátorok twitteren? Mi van, ha ennek a Timnek is ilyen beteg rajongói vannak?
- Tom.
- Teljesen mindegy.
- Egyébként pedig emlékszem, mit műveltek a Selenátorok. Az összes internetes magazin azzal volt tele, hogy neked estek. Imádtam!
- Egészségedre váljék, Adam, de amit mondtam, megmondtam. Az a múltkori volt az utolsó alkalom – azzal sarkonfordultam, és igyekeztem a lehető leggyorsabban elhagyni menedzserem öltözőjét.
- Bianca! Ha nem akarod, hogy a saját- és hőn szeretett testvéred karrierje tönkremenjen, akkor összeszeded magad, és holnap este pontban 8-kor a hotel halljában fogsz várni Tom Kaulitzra! Fekete raszt...
- Tudom, hogy néz ki – mondtam, majd elhagytam az öltözőt.

~ TOM ~

- Tom, megtennéd, hogy kinyitod az ajtót? – Kiabált fel testvérének Bill.
- Megtenném, de te mi a szart csinálsz, ami megakadályoz ebben? – Kérdezett vissza az idősebbik Kaulitz, de mire leért az előtérbe, már látta, hogy Bill szokás szerint a hajával van elfoglalva. – Amióta ilyen sörényed van, még többet baszakszol vele – mondta kedvesen, miközben elsétált öccse mellett, hogy ajtót nyithasson.

- Sziasztok, srácok. Örülök, hogy mindketten itthon vagytok, beszélni szeretnék veletek – David Jost volt az, a Tokio Hotel menedzsere.
- Mi a pálya, David?
- Valami baj van a dalokkal? – Kérdezte egyből a legrosszabbra gondolva Bill.
- Nem, azok tökéletesek. Más miatt jöttem. Tom, volna egy perced?
- Hogyne.

- Hogy vagy? – Kérdezte David, miután lementek a studionak kialakított helységbe.
- Megvagyok, kösz. Te? Mi járatban?
- Nem iszunk meg valamit? – Tom elég érdekesen nézett menedzserére, nem értette a helyzetet, mindazonáltal ő is szívesen legurított volna valamit.
- Miért is ne... Whisky?
- Tökéletes.
- Egészségedre! – Mondta Tom.
- Egészségedre!
- Na, elmondod, mér’ jöttél? – Érdeklődött türelmetlenül Tom.
- Hallottál már a Hills ikrekről?
- Kellett volna?
- Van egy együttesük. Ma volt az utolsó koncertjük itt, Berlinben – kis szünetet tartott.
- Hmm, érdekes, folytasd.
- Az egyikük szerintem nagyon tetszene neked.
- Még érdekesebb – nyalta meg szája szélén ékeskedő piercingjét a gitáros.
- Arra gondoltam,  holnap este elmehetnél vacsorázni vele.
- Egy újabb kaland? Örömmel! – Csapta össze tenyerét.
- Nem egészen erről van szó, Tom. Úgy gondolom, kinőttél abból, hogy minden este mással hetyegj.
- Ööö, figyelj már, David. Hogy lehetne ebből kinőni?
- Akkor is. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy komoly kapcsolatod legyen.
- Amennyire én emlékszem, ez már akkor sem jött össze, amikor önszántamból próbálkoztam – mondta komoran Tom.
- Nézd, tudom, hogy Riával nem ment, és hogy utána...
- Szóra sem érdemes, oké? Mikor, hol? – Tom ugyan érdeklődést mutatott, de már közel sem volt olyan lelkes, mint eleinte.
- Holnap este 8-ra menj érte erre a címre – David egy papírcetlit helyezett Tom elé –, a szálloda halljában fogtok találkozni.
- Rendben – bólintott Tom, majd egykedvűen felkísérte menedzserüket az első szintre.

- Bill, veled is szerettem volna beszélni, de most kaptam egy fontos üzenetet, mennem kell. Viszont a napokban benéznék hozzád.
- Rendben, csak hívj fel előtte, van néhány programom a hétre.
- Így lesz. Akkor viszlát, srácok. És Tom! Köszönöm – Tom csak biccentett egyet, majd becsukta az ajtót.

- Kurva jó – fújtatott nagyot.
- Mit akart? – Kérdezte egyből Bill.
- Csak a szokásos... Randizni megyek holnap.
- Beteg vagy?
- Mi van?
- Mióta nem örülsz te ennek?
- Ezt most ne, Bill. Fent leszek, ha kellek.

~ BIANCA ~

Azt hittem, felrobbanok. Hogy viselkedhet így egy menedzser? Hogy lehet ennyire önző? Csak azt nézi, mennyi pénzt tud keresni velünk. Állítom, hogy sokkal testhez állóbb munka lenne számára, ha kurvákat futtatna. Az út a szállodáig egy örökkévalóságnak tűnt. Ahogy beléptem és megláttam a hatalmas hallt, ahol holnap este találkoznom kell ezzel a nagyszájú gitárossal, azt hittem, elhányom magam.

- Bi? Te vagy az? – A fürdőszoba felől hallottam Jade hangját.
- Ki más lenne?
- Mi történt? – Dugta ki a fejét.
- Csak a szokásos... Randiznom kellene holnap este.
- Ki a szerencsés?
- A Tokio Hotel gitárosa, valami Tim Kaulitz.
- Tom. Tom Kaulitz.
- Milyen tájékozott vagy – néztem húgomra.
- Ne csináld már, Bianca. Tom jó pasi! Sokkal jobb, mint Bieber.
- Te randiznál vele, Jade? – Hirtelen remek ötletem támadt.
- Hogy érted?
- Ahogy mondom. Randiznál vele vagy sem?
- Hát, ha arról lenne szó, hogy elhívna, valószínűleg nem utasítanám vissza – töprengett testvérem.
- Éjszakára ne felejts el uborkapakolást rakni a szemed alá – dőltem hátra elégedett a kanapén.
- Miért? – Nézett rám értetlenül.
- Mert holnap este randid lesz ezzel a Kaulitz-cal.