- Ez egy szar vicc, ugye? – Néztem Tomra. Nem gondolkodtam, mert nem tudtam. Csak kimondtam a szavakat, amik eszembe jutottak.
- Ő ki? – Méregetett. – Hmm, Tom? Azt kérdeztem, ő ki?
- Ő... ő Allie - Riához beszélt ugyan, de a tekintetét nem vette le rólam.
- Vagy úgy... Igazán örülök a találkozásnak, Allie – bájolgott, de tudtam, hogy nem mondja komolyan.
- Nyilván... – Feleltem, de nem szakítottam meg a szemkontaktust Tommal. – Megyek, megnézem Billt – löktem el magam a konyhapulttól és elindultam felfelé.
- Bill a teraszon van – szólt utánam.
- Akkor lezuhanyzom – kiabáltam vissza már a lépcsőről, majd berobogtam a szobámba, és most én vágtam be magam mögött az ajtót, ami hatalmasat csattant.

Összeszedtem pár ruhadarabot, ami a kezembe akadt és elmentem lezuhanyozni. Nem csalódott voltam, még csak nem is szomorú, hanem iszonyúan ideges. Ahogy kiléptem a zuhanyzóból és elkezdtem magamra rángatni a random ruhadarabokat, rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Lent ül Ria, az a Ria, aki korábban hosszú ideig Tom barátnője volt. Azé a Tomé, aki tegnap este  engem csókolt úgy, mintha az élete múlna rajta. Úgyhogy jobb lesz, ha felköti a gatyáját...

Hosszas tanakodás után a választásom egy pink, enyhén magasított derekú rövidnadrágra, és egy egyszerű, fehér blúzra esett, aminek ügyesen lehetett játszani dekoltázsával. Hajamat begöndörítettem, a sminkre viszont nem fektettem különösebb hangsúlyt, csak kihúztam a szemeimet. Még egyszer végigmértem magam a tükörben, majd magabiztosan indultam el a teraszra.

Tom éppen belekortyolt az italába, amikor pedig meglátott, félrenyelt. 1-0 ide, ribi! Szándékosan Bill mellé ültem, hogy jól láthassak mindent, és hogy Tom is jól láthasson engem.

- Mi a helyzet veled, Bill? – Kérdezte kedvenc barátnőm.
- Minden rendben. Te hogyhogy itt vagy?
- Tom felhívott a minap – totális megsemmisülés. Ránéztem Tomra, ő azonban a kezét érdekesebbnek találta. Jellemző... – Egyébként is itt vagyok egy ideje. Reméltem, hogy sikerül összefutnom veletek – bájolgott tovább. – Ja, egyébként képzeljétek, sikerült eladnom a berlini házat – tapsikolt. Kiborított.
- Ez igazán... nagyszerű hír – felelte Bill.
- Igen! Viszont pár napot még maradnék a városban Beköltözhetnék esetleg hozzátok? Tényleg csak néhány napról lenne szó – rebegtette pilláit. Most én voltam, aki majdnem félrenyelt.
- Tom? – Nézett testvérére Bill.
- Öhm, ja. Felőlem. Ha titeket nem zavar.
- Annie? – Nézett rám bájosan Ria. Meg tudtam volna fojtani.
- Allie. Nincs beleszólásom, én is csak vendég vagyok, és egyébként sem maradok már pár napnál többet – éreztem magamon az ikrek tekintetét, de képtelen voltam bármelyikre is ránézni.

- Szupi! Tom, haza tudnál vinni esetleg?
- Autóval jöttél – nézett rá értetlenül Tom.
- Igen, de ittam – hadovált Ria.
- Mikor?
- Amíg te bent voltál.
- Mit ittál? – Kapcsolódott be Bill is. Jaj, fiúk, ne legyetek már ilyen naivak...
- Ejnye, Bill, milyen kis figyelmetlen vagy – nevetgélt Ria. – Szóval, Tomi, hazadobsz?
- Tom is ivott – hirtelen ötlet volt, amikor kimondtam, én is ugyanúgy meglepődtem, mint a fiúk. Hallottam, ahogy Bill elfojt egy nevetést.
- Igazán? És mikor ittál? – Már nyitottam a számat, de Tom megelőzött.
- Amikor bent voltam. – Helyes válasz!
- Hmm, akkor...
- Akkor majd én hazaviszlek – mondta Bill és már állt is fel az asztaltól. – Micsoda szerencse, hogy legalább én nem ittam – nézett ránk amolyan „ezt még megbánjátok” pillantással.
- Akkor holnap találkozunk – mondta Ria, majd egy puszit akart adni Tomnak, ő azonban elhúzódott. Nem mondom, tetszett a reakciója, de igazából már mindegy volt...

- Akkor jó éjt – mondtam, amikor már csak ketten ültünk a teraszon, majd felsétáltam és lefeküdtem aludni.

Nem sokkal később nyílt az ajtó.

- Minek kamuztad, hogy én is ittam, ha nem akarsz velem még csak beszélni sem?
- Hogy elrontsam az estédet, ha már te is elrontottad az enyémet – szipogtam. Basszus, fel sem tűnt, hogy sírok.
- Allie... Allie, nézz rám! – Meg sem mozdultam. – Allie, te sírsz?
- Nem.
- Mi a baj?

Ezzel betelt a pohár.

- Mi a baj?! Ezt most komolyan kérdezed? – Kimásztam az ágyból és megálltam vele szemben.
- Hogy máshogy kérdezném?
- Tom, te tényleg ennyire defektes vagy?
- Kicsit vegyél már vissza.
- Vegyek vissza? Én vegyek vissza? – Kikeltem magamból. Ennyi, kész, vége, elegem volt.
- Mér’, én? Nem én ordibálok. Mi bajod van?
- Mi a szart keresett itt Ria?
- Mi a szarért ebédeltél a volt barátoddal?
- Basszus, Tom, a volt barátom nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne szabjanak ki számodra egy csinos kis pénzbüntetést, vagy Isten tudja, mit.
- Ja, szóval most rám fogod?
- Rád fogok mit?
- Azt akarod beadni, hogy miattam ebédeltél ezzel a kis nyálgéppel?
- Nem, Tom, magam miatt ebédeltem vele.
- Csak kibújik az a szög a zsákból...
- Nincs semmilyen kibaszott szög, sem semmilyen kibaszott zsák. Ekkora idiótával, mint amekkora te vagy, még életemben nem találkoztam.
- Kicsit túllősz a célon, nem gondolod? – Kérdezte cinikusan.
- Túllövök a célon? Ki hívta ide féltékenységből a volt barátnőjét, talán én?
- Féltékenységből? Ne röhögtess – nevetett gúnyosan, de átláttam rajta.
- Nem vagy féltékeny?
- A legkevésbé sem.
- Tehát nem azért hagytál ma ott az étteremben, mert kiderült, hogy együtt voltam Jasonnel – hangom már sokkal nyugodtabb volt.
- Nem.
- Hanem miért?
- Mert... mert...
- Mert rohadtul féltékeny voltál – mosolyogtam büszkén.
- És akkor mi van? Mi van, ha kurva féltékeny voltam, hm? – Elértem a célomat.
- Semmi nincs, Tom. Már semmi nincs.
- Mi a szarról beszélsz?
- Tudod, ha féltékeny voltál, nem baj. Sőt. Az azt jelenti, hogy te is érzel irántam valamit. De hogy csak azért, mert én eltöltöttem egy baráti ebédet Jasonnel, akivel nem mellesleg miattad szakítottam, te egyből iderángatod Riát...
- Legalább te is tudod, hogy mennyire szar.
- Legalább én is tudom? Szerinted mit éltem át abban a két hétben, amíg itt voltam?
- Lássuk csak... Bill körbevezetett a városon, Bill elvitt ebédelni, Bill elvitt vásárolni, ...
- Istenem, Tom, nem lehetsz ekkora seggfej! Miért nem tudsz ezen túllépni? Nem Bill miatt jöttem ide, nem Bill vágott át, nem Bill bántott meg. Rohadtul nem vagy abban a helyzetben, hogy felelősségre vonj! – Üvöltöttem. Ismét.
- Te tényleg nem érted, igaz?
- De, nagyon is megértettem. Neked az a hobbid, hogy kibaszol velem. Neked rohadtul nem számítanak az érzéseim, nem számítok én sem, egyedül csak egy ember számít neked igazán, az pedig te magad vagy! De tudod mit? Nem érdekel. Legyél boldog Riával, vagy akivel akarsz. Én többet nem veszek részt a szaros játékaidban.
- Tényleg nem fogod fel...
- Mit, Tom? Mi a szarról beszélsz?
- A kurva életbe, Allie, szeretlek!

Csak álltam előtte és bámultam rá. Bámultam egyenesen a gyönyörű szemeibe, amik most őszinteséget és félelmet tükröztek. Nem tudtam elhinni, hogy ezt mondta. Tudom, hogy Jasonnel is erről beszéltünk ma, és ha Tom azután mondja ki, hogy hazaérek, nem lepődöm meg. De ami ma este történt - Ria, és ez az újabb üvöltözés... Mindenre számítottam, csak erre nem. Csak erre az egy szóra nem.

Percekig álltunk egymással szemben, némán, mozdulatlanul, majd hirtelen megindultam felé. Nem tudtam, mit csinálok. Olyan volt, mintha nem tudtam volna irányítani a tetteimet, mintha nem tudtam volna jeleket küldeni az agyamnak, hogy mit tegyek, vagy mit ne tegyek.

Szorosan előtte álltam meg, épp csak nem értem hozzá. Mélyen belenéztem gyönyörű szemeibe.

- Én is szeretlek – suttogtam.

Mintha csak erre várt volna, szorosan átkarolta a derekamat, ezzel pedig eltűnt közülünk még az a pár milliméter távolság is. Szenvedélyesen csókolt meg. Nem erőszakosan, nem követelőzően, sokkal inkább úgy, mint aki soha többé nem akar elengedni. Nem tudom, meddig tarthatott a csókunk, csak egy pillanatig, percekig, vagy órákig. Arra lettem figyelmes, hogy a könnyeim patakokban kezdtek folyni. Elhúzódtam tőle.

- Mi a baj? – Nézett rám rémülten. – Allie, miért sírsz?
- Én... én ezt nem tudom tovább csinálni.
- Mit?
- Ezt.
- Miről beszélsz?
- Erről. Rólad. Rólunk.
- Most vallottam szerelmet. Tudom, nem a legjobb módon, de... De azt mondtad, te is szeretsz. Én... én ezt nem értem.
- Komolyan is gondoltam. De ez nekünk nem menne.
- Ne csináld ezt, könyörgöm.
- Tom, te nem veszed észre, hogy mi történik? Nem veszed észre, hogy mást sem csinálunk, csak tönkretesszük egymást?
- Tudom, hogy egy rohadék voltam...
- Igen, az voltál, de még ez sem változtatott az érzéseimen. De itt nem csak erről van szó... Amikor tegnap elmesélted, hogy mennyi szörnyűség történt veled... Miattam...
- Nem miattad, magam miatt. Én csesztem el, egyedül én, de többször nem fogom, esküszöm! – Annyira kétségbeesett volt, és én annyira szerettem, de tudtam, hogy nem hallgathatok többé a szívemre vele kapcsolatban.
- Ez nem egészséges, Tom. Akik szeretik egymást, nem így viselkednek. Mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha...
- Ne! Ezt ne! Ne akard te tudni, hogy nekem mi a legjobb, bassza meg. Nekem az lenne a legjobb, ha itt maradnál, ha velem maradnál.
- Tom...

- Könyörgöm, Allie. Könyörgöm, ne hagyj egyedül! – Két kezem közé fogtam az arcát, így néztem mélyen a szemébe.
- Szeretlek, Tom. Mindennél jobban szeretlek. – Könnyeim ismét záporozni kezdtek...