- Bianca, te meghibbantál? Hogy küldhetnél el engem magad helyett?
- Nem kell ezt ennyire túldramatizálni, hugi. Pontosan úgy nézel ki, mint én. Pontosan olyan a hangod, mint nekem. Ha megerőlteted magad, tudsz pontosan úgy viselkedni, ahogyan én szoktam. Csak egy kis vörös rúzs, néhány hullám a hajadba, és máris indulásra kész vagy – mondtam, miközben fellapoztam egy magazint.
- Bianca...
- Most mondtad, hogy randiznál ezzel a mitugrásszal. Akkor mi a baj? Mindketten jól járunk.
- Rá fognak jönni.
- Ugyan ki? Adamnek csak annyi számít, hogy holnapután viszontlássa ezt a bájos arcot egy címlapon. Szerinted fel fog tűnni neki?
- Nem, de...
- Tom nem is ismer minket, így ez a része is pipa. És egyébként, veled még jobban is jár, mindannyian tudjuk, hogy te a kedvesebb verzióm vagy.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ha esetleg megteszem ezt érted, életed végéig az adósom maradsz – sziszegte, de itt már tudtam, nyert ügyem van.
- Imádlak, hugi.
- Még nem mondtam, hogy bevállalom.
- A pakolás a fürdőszobaszekrényben van, a második polcon – mondtam, majd lapoztam egyet a magazinban.

~ JADE ~

Az első szívesség, amit Bianca megtehetett értem, az volt, hogy kölcsönadta azt a gyönyörű csipkeruhát, amiért oly régóta sóvárgok. Kislány korunk óta soha, még véletlenül sem volt a szekrényünkben egy ugyanolyan ruhadarab sem, így amikor Bianca hazaállított ezzel a csodával, egyértelmű volt, hogy én lemondok róla. Ma azonban végre felvehettem!

Nem tagadom, annyira nem volt ellenemre ez a randi, mint amennyire tegnap mutattam. Ezt a szerepcserét viszont akkor sem tartottam jó ötletnek, hiába csak egy estéről van szó. Bár a nővéremmel külsőre teljesen ugyanúgy nézünk ki, szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Adam nem véletlenül őt küldi mindig randizni. Sokkal magabiztosabb, harsányabb, mint én. Sokkal több önbizalma van. Ma este viszont nekem kell majd így viselkednem, nekem kell azt mutatnom, hogy élvezem a hírnevet és a csillogást.

Már készülődtem, de ezek a gondolatok nem hagytak nyugodni. Mi van, ha elrontok valamit? Mi van, ha mondok valami rosszat, valami olyat, ami lebuktat mindkettőnket? Tom Kaulitz jó pasi, de ennél többet nem tudunk róla, nem lenne szerencsés, ha kiderülne a kis titkunk.

Épp a hajamat göndörítettem „biancásra”, amikor valami furcsa dolgot vettem észre magamon. Izgultam! Basszus, de hát ez nem is randi volt, legalábbis nem igazi. Bianca is csak a feltűnés miatt töltötte volna vele a mai estét, ráadásul nem is ő megy, hanem én, így ez már egy kamubbnál is kamubb randi.

Pontban 8 órakor értem le a hotel halljába, Tomot azonban nem láttam sehol. Jellemző. Beigazolódni látszik, amit az újságok írnak róla, az legalábbis mindenképp, hogy nem a jó modoráról híres. Az első szabály egy randin, hogy nem várakoztatjuk meg partnerünket.

Eltelt néhány perc, amikor végre megjelent a hotel ajtajában. Körbenézett, majd megindult felém. Ez a pasi tényleg állati jól nézett ki, hirtelen már nem is utáltam annyira testvéremet, amiért előállt ezzel az ötlettel.

Igyekeztem folyamatosan két dologra emlékeztetni magam: egyrészt ez nem egy igazi randi, másrészt pedig egész este úgy kell viselkednem, ahogy Bianca szokott. Csak lazán, magabiztosan. Menni fog, Jade!

- Ebben a hacukában egész jól fogsz mutatni mellettem ma este – ezek voltak az első szavak, amiket Tom Kaulitz intézett hozzám. Bájos.
- Parancsolsz?
- Öhm, úgy értem, jól nézel ki.
- Köszönöm – feleltem egyszerűen. – Te sem panaszkodhatsz.
- Persze, hogy nem. Akkor? Indulhatunk? – Jézus, mekkora öntelt majom! Bianca, ezért még megfizetsz...

Az út a puccos étteremig néma csendben telt, egy limuzin hátuljában utaztunk. A hotel előtt még nem voltak fotósok, ám az étterem előtt annál többen vártak ránk. Adam biztosan leadta a drótot... Amikor kiszálltunk, mindketten mosolyogtunk, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy együtt vagyunk itt, majd Tom átkarolta a derekamat, így mentünk a bejárat felé testőreink kíséretében. Elfoglaltuk az asztalunkat, természetesen egy olyat, ahol a fotósok kamerái még kívülről is remek felvételeket készíthettek rólunk, majd átböngésztük az étlapot és rendeltünk előételt, valamint Tom kért egy üveg bort is. Micsoda romantika.

- Ne haragudj az eddigi bunkó viselkedésemért, de kicsit furcsa ez a helyzet – törte meg a csendet.
- Ezt hogy érted?
- Nézd, nem fogok kertelni. Csak azért vagyok itt, mert a balfasz menedzserem erre kért.
- Hihetetlen...
- Ja, úgyhogy bocs, tudom, elég cink...
- Nem, úgy értem, hihetetlen, hogy ugyanebben a cipőben járunk.
- Hogy mi? Te is...?
- Igen, nekem is van egy, a te szavaiddal élve balfasz menedzserem, akinek legfőbb hobbija, hogy elküld randizgatni különböző hírességekkel – megy ez, Jade. Mintha csak Bianca beszélne.
- Hűha. Nem David Jostnak hívják véletlenül ezt a menedzser? – Mindketten nevettünk. Mégsem olyan rossz ez az este.
- Nem, Adam Stan, és a karrierünk rohadtul nem érdekli, csak a pénz, amit kereshet rajtunk.
- Hmm, ismerős... Mesélj magadról – közben a pincérnő, aki nem felejtette el végigmérni Tomot, megérkezett az üveg borral, Tom pedig töltött egy pohárral mindkettőnknek.
- A nevem Bianca, és van egy ikertestvérem, B... Jade – huh. Óvatosan, Jade, óvatosan.
- A nevem Tom, és van egy ikertestvérem, Bill. Eddig egész sok a közös bennünk – ismét nevettünk.
- Igen, ráadásul, ha jól tudom, ti is egy bandában játszotok, ahogy mi is.
- Milyen jól informált a kisasszony. Így van, az együttesünk a Tokio Hotel. Bill a frontember, én vagyok a gitáros, és van még két tagunk, Georg és Gustav – én ezzel teljes mértékben tisztában voltam, de érdeklődve hallgattam Tomot, mintha minden információ új lenne számomra.
- Nálunk a húgom, Jade és én vagyunk az énekesek, ezen kívül pedig játszik mögöttünk egy zenekar.
- Hallottam, Berlin volt a turnétok utolsó állomása. Élvezted?
- Nos, igazság szerint n... – Bianca vagyok. Bianca vagyok! – Nagyon élveztem. Elképesztő, hogy ennyi helyen és ennyi ember előtt léphettünk fel. Korábban álmodni sem mertem erről, most pedig itt ülök, magam mögött tudva életem első turnéját. Fantasztikus volt! – A legdurvább az volt, hogy hirtelen így is éreztem.
- Igen, ismerős az érzés... Amikor fent vagy a színpadon, a rajongók pedig ordítják a dalaitokat... A legnagyobb dolog a világon!
- Igen, teljesen igazad van.
- Tudod, hogy őszinte legyek, eleinte biztos voltam benne, hogy ez is csak egy szar, unalmas randi lesz egy cicababával, ahogyan ezt már megszoktam. De jól érzem magam veled – mosolygott.
- Akkor egyel több a közös dolog. A cicababákat leszámítva – nevettem.

Közben megérkezett a vacsoránk, így nekiláttunk elfogyasztani, de közben továbbra is beszélgettünk. Már egyáltalán nem bántam, hogy Bianca engem küldött maga helyett, sőt, kifejezetten hálás voltam érte, még ha csak erről az egy estéről is volt szó.

~ BIANCA ~

Már 10 óra is elmúlt, Jade pedig még mindig nem ért vissza. Gondoltam, lemegyek a bárba, ha már egyedül voltam a hatalmas lakosztályban, lassan pedig talán húgocskám is hazatalál és csatlakozik hozzám. Hagytam neki egy cetlit, majd elindultam lefelé.

Egy Vodka Martinit rendeltem, miközben pedig a pultnál ücsörögtem, a szálloda vendégeit figyeltem. Egy páran már eléggé illuminált állapotban voltak. Éppen azon tűnődtem, mennyire visszataszító, amikor valaki egy ilyen neves hotel bárjában így leissza magát, amikor valaki olyan hévvel vágódott le mellém, hogy feldöntötte koktélomat. Meredtem bámultam rá, ő viszont még csak felém sem pillantott.

- Már megbocsáss, de amennyiben nem vetted volna észre, szólnék, hogy éppen most döntötted fel az italomat – néztem rá mérgesen.
- Már megbocsáss, de egy cseppet sem érdekel. Rendelj egy másikat, állom.
- Micsoda gentleman vagy... Köszönöm, de én is ki tudom fizetni – mondtam, majd felálltam, hogy arrébb üljek, de elkapta a karomat.
- Figyelj, ne haragudj. Tudom, bunkó voltam, csak egy kicsit felidegesítettek. Tényleg kérj egy másikat, és engedd, hogy kifizessem – mindjárt más. Egyébként most, hogy így jobban megnéztem, valahonnan nagyon ismerősnek tűnt a srác.
- Miért vagy ilyen ismerős nekem? – Kérdeztem, miközben visszaültem mellé.
- Bill Kaulitz vagyok – mosolygott. – És te?
- Így már értem. Én B... – Várjunk csak. Ez annak a Kaulitznak a testvére, akivel most Jade helyettem vacsorázik. Oh, csessze meg. – A nevem Jade Hills – feleltem végül.
- Hills... Jó ég, az én bátyám a te nővéreddel vacsorázik épp?
- Igen, nagyon úgy fest a helyzet.
- Micsoda különös találkozások – nevetett.
- Te hogyhogy itt vagy?
- Ehhez a hotelhez küldték Tomot, én pedig itt akartam lenni, amikor visszaérnek a nővéreddel, mert minél előbb beszélni akarok vele. És te? Csak így egyedül egy bárban? Szerelmi bánat vagy mi?
- Dehogy, semmi ilyesmi, csak mivel J... Bianca nincs itthon, nem nagyon tudok mit kezdeni magammal. – Basszus, remélem Jade-nek jobban megy a szerepcsere. – Van egy együttesetek, igaz? – Kérdeztem gyorsan, mielőtt még feltűnhetne neki furcsa viselkedésem.
- Igen, a Tokio Hotel. Épp most adtuk ki a visszatérő albumunkat.
- Nahát, ez szuper. Akkor hamarosan indul a turné?
- Az kicsit még odébb van, de igen, hamarosan.

Hosszú percek óta beszélgettünk már, amikor a bár ablakából láttuk, amint egy limuzin begurul a szálloda elé, ebből feltételeztük, hogy testvéreink visszatértek a közös vacsoráról. Bill elbúcsúzott, majd elindult kifelé. Igazából azt vártam, hogy elkérje a számomat, végtére is, elég jól elbeszélgettünk, de nem tette meg. Tényleg meleg, vagy mi a franc? És velem mi a franc van, hogy Bill Kaulitz telefonszáma után sóvárgok?

Felmentem a szobába, gondoltam jobb, ha ott várom meg Jade-et.

~ JADE ~

A limuzin megállt a szálloda előtt, én pedig Tomhoz fordultam.

- Köszönöm ezt az estét, sokkal jobban telt, mint gondoltam.
- Ezzel én is így vagyok – mosolygott kedvesen.
- Arra gondoltam, esetleg... Nincs kedved megismételni? – Néztem rá félszegen. Nem tudom, a bortól bátorodtam-e fel ennyire, de tényleg nagyon jól éreztem magam vele, és úgy láttam, ő sincs ezzel másként.
- De, szívesen. Add ide a mobilod, beírom a számom – mosolygott szemtelenül édesen.

Telefont cseréltünk, majd beírtuk a számunkat. Elköszöntem tőle és kiszálltam a limuzinból. Amíg beértem a hotelbe, próbáltam takarni az arcomat, már úgyis egyedül voltam, ez már nem akkora szenzáció.

Felértem a lakosztályba, nővéremet pedig a nappaliban találtam.

- Na, túlélted? – Kérdezte érdeklődve.
- Nem tudod, mit hagytál ki – feleltem, majd eldőltem a kanapén.
- Először is, megköszönném, ha nem gyűrnéd így magad alá azt a ruhát. Másodszor pedig, miről beszélsz?!
- Jól éreztem magam. Számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy találkozunk még – vigyorogtam.
- Jade, te megőrültél? – Nézett rám úgy, mintha tényleg elment volna az eszem.
- Most mi bajod van?
- Várjunk csak, mi is... Ja, igen, megvan! Azt hiszi, Bianca vagy!
- Basszus.
- Basszus bizony. És ha ez még nem lenne elég, a bárban összefutottam az öccsével, akinek Jade-ként mutatkoztam be.
- Miért?
- Miért?! Jade, neked tényleg elmentek otthonról? Azért, mert te éppen a bátyjával vacsoráztál.
- És milyen volt?
- Mi van?
- Azt kérdeztem, milyen volt az estéd. Billel.
- Jó, de nem ez a lényeg.
- De, pontosan ez a lényeg, nővérkém. Vagy szólítsalak inkább húgocskámnak?
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Azt, hogy amennyiben nincs ellenedre, ez a szerepcsere tarthatna kicsit tovább is – feleltem egyszerűen.

~ TOM ~

- Mehetünk – utasította Tom a sofőrt, ám ebben a pillanatban a limuzin ajtaja kinyílt, és Bill vágódott be testvére mellé.

- Te mi a szart keresel itt? – Nézett rá értetlenül Tom.
- Téged. Milyen volt a randi, casanova?
- Azért jöttél ide, hogy ezt megkérdezhesd?
- Nem.
- Akkor?
- Majd elmesélem. Szóval, milyen volt?
- Egész jó – felelte egykedvűen Tom.
- Akkor mi bajod van? – Fürkészte bátyja arcát. Tom nagyot sóhajtott.
- Kibaszottul hasonlít rá, Bill...