Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit írhatnék ide. Lévén, hogy utolsó fejezet, szeretnék megosztani veletek pár gondolatot, leginkább azokról a vegyes érzelmekről, amik most kavarognak bennem. Egyrészt szomorú vagyok, mert vége van. Amikor legépeltem az utolsó sorokat, akkor még nem éreztem át ennyire ezt a dolgot, de most, hogy ide is felkerül, bennem is tudatosul, hogy ennek most ezzel a bejegyzéssel tényleg vége.
Nyilván nem volt egy világmegváltó történet, ahogy a továbbiak sem lesznek azok, de hozzám nőtt, nagyon megszerettem - már ha mondhatom ezt, mint a történet írója. Valószínűleg azért is ilyen különleges számomra, mert az első sztorim volt.

Másrészt viszont boldog is vagyok, mert tudom, hogy voltak olyanok, akik szerették ezt az egészet. Már többször említettem - amikor elkezdtem, azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán megírom végig, azt meg végképp nem, hogy sikere lesz. Mert számomra siker az, hogy olvastátok. Nem tudom, pontosan hányan lehettek, csak a számláló alapján vannak tippjeim, és örülök Nektek! :)

Szeretnék köszönetet mondani minden Olvasómnak, hogy itt voltatok és végigizgultátok a főszereplők unalmasnak nem mondható mindennapjait! Külön szeretném megköszönni azoknak a lányoknak, akik minden egyes fejezet után hagytak maguk után nyomot - aki nem ír, az nem tudja, hogy ez mennyire fontos, mennyire inspirál. Ket, Ann, tina, kriszti, aniko0808. ♥

De! A változások általában jók, úgyhogy remélem, legalább annyira várjátok a következő történet prológusát, mint amennyire én izgatott vagyok amiatt, hogy megoszthassam veletek. Ez most egyébként nem két, hanem három nap múlva fog érkezni a befejező részre való tekintettel. Remélem, hogy akik eddig olvastak, azok a továbbiakban is itt maradnak, de nem haragszom ám meg, ha kicsit többen hallatják a hangjukat :))

Még egy dolog, aztán nem húzom tovább. A "bővebben" után az utolsó fejezettel kapcsolatos gondolataimat olvashatjátok el, ami nyilván nagyon spoileres, úgyhogy tényleg CSAK AKKOR nézzétek meg, ha elolvastátok az epizódot.

És akkor tegyünk pontot valaminek a végére...

16. fejezet: Is This An End Of... What?

Tudom, hogy most valószínűleg nagyon utáltok, meg is értem (én azért szeretlek titeket).  Az elején eldöntöttem, hogy nem happy end lesz, aztán ezen néha majdnem változtattam, de végül maradt az alapkoncepció. Igazából az én szívem is megszakadt picit, ahogy leírtam az utolsó sorokat, nem csak azért, mert vége, hanem azért is, mert én is sajnálom őket, leginkább Tomot. Sajnálom, hogy nem happy end lett, de úgy érzem, hogy ennek így kellett lennie.
Egyébként pedig tudjátok ti is, mi lett az előző hívásból... Allie több, mint 2 hetet töltött el Németországban. Csak a fantáziátok szab határt annak, hogyan alakul két főhősünk jövője... :)))